Súlyemelő versenyt fotóztam
Messzi István Emlékverseny 2024
Sok fotós kollégám eredetileg hobby fotós volt és azután képezte magát profivá. Nálam ez majdnem fordítva történt, előbb tanultam a szakmát, mert szükségem volt rá a munkámhoz és aztán szerettem bele igazán és választottam főállásomnak és egyúttal hobbymnak is.
A családi fotózások közben néha érkezik egy-egy felkérés sportfotózásra is, és néha felkérés nélkül, csak úgy a magam gyönyörűségére is fotózok sporteseményeket.
Így volt ez most vasárnap is, amikor egy súlyemelő barátunk hívott, hogy megnéznénk e vele egy kecskeméti versenyt.
Hát persze..
Örömmel.
Mivel a férjem valaha erőemelő Európa bajnok volt és bár a két sport nem ugyanaz őt is érdeklik az erősportok én pedig, rögtön a gép mögött láttam magam, nagyon örültünk a lehetőségnek.
Verseny előtt kicsit izgultam, hogy, vajon a helyszínen kitől kell engedélyt kérnem a fotózáshoz és fejben futtattam az etikai kódex pontjait, hogy, hogyan is legyek észrevétlen, hiszen én most nem felkérésre fotózok, tehát nem lesz mindenhová bejárásom.
Odaérve aztán láttam, hogy a félelmem felesleges volt, mert a verseny egy jól elhatárolt részen zajlott, kordonnal elválasztva és sajnos tömeg sem volt, így kényelmesen tudtam fotózni.
Ne, de a versenyről.
Először a hölgyek versenyét néztem és mit mondjak, ezek a
lányok, hölgyek egyáltalán nem felelnek meg a sztereotípiáknak, nincsenek
fonottkalács izmaik, hanem csinosak, nőiesek és ezek szerint nagyon erősek. Jó
volt nézni őket. 
A
szabályok egy része viszonylag egyszerű, van három bíró, akik megítélik, hogy
egy emelés jó e vagy sem. Bizony nem elég, ha fej fölé kerül a súly, a kivitelezés
is számít. Amikor ilyen döntés született nagyon sajnáltam a versenyzőket. Amikor—gondolom én, hogy így hívják-- a főbíró int, akkor a súly letehető, vagy
inkább dobható.
Azután persze a férfiak versenye jött, egyre nagyobb, nehezebb súlyokkal és, ami tetszett, hogy elég vegyes korosztállyal, tehát fiatalok és kicsit korosabbak együtt versenyezhettek. Szerintem ez szuper.
Ami kicsit elgondolkodtatott, hogy miért nincsenek egy ilyen versenyen többen? Szuper szép, klimatizált sportcsarnokban zajlott az esemény, de a nézőszámból ítélve leginkább a hozzátartozók voltak csak jelen. Ettől függetlenül nagyon jó volt a hangulat, még tapsoltak is egy-egy komolyabb eredmény, vagy szép mozzanat után.
Az is furcsa volt, hogy hivatásos fotós, csak az elején volt jelen, de ő sem a Súlyemelő Szövetségnek, hanem a helyi sajtónak fotózott. A díjkiosztót és a csoportképeket TELEFONNAL fotózta egy hozzátartozó. Szerintem ezek a rendezvények megérdemelnének egy profi dokumentálást, de én nyilván haza beszélek, bár profiként nem magamra gondoltam.
Nekem nagy élmény volt kicsit sportfotósként dolgozni és innen is szívből gratulálok a versenyzőknek!
