Volt Egyszer Egy Főzőverseny
Volt Egyszer Egy Főzőverseny
Az utazó blog üzemmódról most átkapcsolok lokálpatriótába, hiszen még nem írtam arról a településről, ahová közel négy éve leköltöztünk, ami nem más, mint Cserkeszőlő.
Igen, híres a fürdőjéről és sokan pihenni járnak ide, de néhány éve mi szintet léptünk és nyaralás helyett a végleges letelepedés mellett döntöttünk. Nem bántuk meg. Budapestiként a mai napig ledöbbenek az újdonsült ismerőseim és mondhatom így, barátaim számán, hogy itt tényleg majdnem mindenki tud mindent, és ismer mindenkit. Nyugalom, jó levegő, napsütés, fürdő és még sorolhatnám. Nagyon szeretjük.
A helyi, közösségi élet kiemelkedő napja a falunapi főzőverseny, ahol idén először egy kis csapattal mi is beneveztünk. Kakaspörkölt túrós csuszával. Van, aki már a név hallatán is felszisszen, de aki ismeri, általában imádja. Persze a csusza mellé azért került egy kis krumpli is a hagyományosabb konyha kedvelőinek, de volt olyan csapattag is, aki itt evett először és, ahogy ő fogalmazott, nagyon bejött neki.
De, hogyan is készült. Itt most nem receptet fogok leírni, csak az étel fontosabb mozzanatait. Először, mivel a férjem maximalista, nem játszott az, hogy veszünk kakast a bótban… Neeem. Veszünk élőt, fiatalt, egy-két hétig hizlaljuk és mi magunk vágjuk.
Itt elhangzik egy újabb szisszenés azt hiszem. Igen a csirkehús és egyáltalán semmilyen hús sem a gyárban készül és nem vonul be önként feldarabolva a Lidl-be mondjuk. Tudom, ez alapvető, de szintén falubeli barátaink mesélték, akik tartanak turistáknak disznóvágást télen, hogy az érdeklődő megkérdezte a telefonban, hogy „akkor most a malac meg fog halni?” Hát mit mondjak?
Egyszóval a vágás. Néhány éve befogadtunk egy helyi kis embert, akit így a hajléktalanságtól mentettünk meg és ő cserében rengeteget segített nekünk itt a faluban és a vidéki élet dolgaiban egyaránt. Mikor az első baromfikat hoztuk a házhoz, ólat építettünk együtt, ő etetőket fabrikált, tanítgatott, főleg engem. Amikor kiderült, hogy kicsit sok lett a kakas és ezzel felütötte a fejét az agresszió, kiválasztottunk négyet és levágtuk. Nem volt könnyű, de Misi nem könyörült rajtam, nekem is vágnom kellett kettőt. Azóta az a véleményem, hogy ezen mindenkinek át kéne esnie, ha csak egy nyomorult szelet párizsit eszel meg, amiben van mondjuk 20% hús, azért is meg kellett halnia egy állatnak. Jobban fogod tisztelni az életet, az állatokat, sőt az ételt is.
Mivel azóta rutinosan vágunk itthon, sajnos már Misi nélkül, nem volt kérdés, hogy ilyen friss zsenge kakasokkal járulunk hozzá a csapat sikeréhez. Természetesen a házimunka nem lenne teljes otthonka nélkül, amit a szomszéd nénimtől kaptam és azóta az igazi asszonyos termetet is sikerült prezentálnom hozzá.
Szóval előző nap vágás és tésztagyúrás, mert, ahol tojás van, ott érdemes házitésztát gyúrni. Anyukám hagyatékában volt egy tésztagép, úgyhogy én ezzel dolgozom, nem úgy, mint a nagyikám, aki gyönyörű egyenletesen vékony tésztát tudott nyújtani sodrófával. De azt hiszem az elkészült ételben már nincs túl nagy jelentősége, hogy egy tekerős kis nyújtógéppel, vagy sodrófával nyújtottad e a tésztát, én különben is nagyon szeretem a gépeket és ez a kis szerkezet az ötvöshengerre emlékeztet, amivel sokat dolgoztam valaha.
A házitészta titka a jó liszt, a friss tojás. Legyen benne egy csipet só és már mehet is a móka. 10 deka liszthez egy tojás dukál én mondjuk annyit csalok, hogy a nagyobb tojásokat választom ki, hogy hamarabb felvegye a lisztet. NEM KELL BELE VÍZ. Ha összegyúrtad, tedd lefedve egy zacskóba a hűtőbe egy fél órára és utána mehet a nyújtás.
Na de eltértem a főzőversenytől. Rengeteg csapat van, nem csak a faluból, de a környékről is, van aki nehéztüzérséggel vonul ki és nagyon komolyan veszi.
Csak ámuldozok ilyenkor, hogy nagyobb számú csapatok, szinte minden tagja csinál valamit. Jó, van, aki a pálinkát töltögeti, de az is munka ugyebár. Itt persze kiderül, hogy a hangulat fergeteges tud lenni, nagy zsivaly, sok nevetés és tényleg rengeteg ember. A mi helyünk szuper volt, kicsit távolabb a legnagyobb zsúfoltságtól, de így minden és mindenki elfért.
Mivel a kakasok tényleg nagyon fiatalok és zsengék, bár kifejlett példányok voltak, időre elkészültek, hiszen ez egy verseny és délig be kellett adni az elkészült ételeket. Nekünk sikerült, bár azért volt egy kis kapkodás, épp ezért letagadom, hogy ételeket is fotózok, mert ez a kép nem a főművem az biztos.
Nagyjából az esélytelenek nyugalmával indultunk neki ennek a versenynek, és tudom sikersztorikban itt jön az a rész, hogy, de elhoztuk a fődíjat, de velünk nem ez történt. Néhány évig fotóztam a zsűrizést és mivel általában rengeteg a pályamű a bírák, csak késhegynyit kóstolnak az ételekből, így szinte érintetlen tányérok kerülnek vissza a pályázókhoz, de a miénket konkrétan megette valaki, ami nekünk azért elismerés.
Ismeretlenül is a kedves egészségére az étel elfogyasztójának!
Természetesen a lábasban maradt még bőven, mi is jóllaktunk, sőt vendégül is láttunk arra tévedőket, aki előrelátóan ételhordó dobozt!!! is hoztak magukkal.
Itt tényleg az volt a lényeg, hogy jól éreztük magunkat, élveztük a finom ételt és a barátok társaságát, szerintem nem is kell ennél sokkal több.