Kisújszállás
Bár ezt a blogot nem csak úti blognak terveztem, úgy alakult, hogy a minap ismét egy számomra nagy jelentőséggel bíró városba kirándultunk, mégpedig Kisújszállásra, így most egy újabb alföldi úticélt tudok ajánlani nektek.
Jelentőségét az adja számomra, hogy apai ágról innen származom, pontosabban a nagypapám volt idevalósi, mert a nagyikám törökszentmiklósi. De a család itt élt, itt született édesapám és a két testvére és innen költöztek fel Budapestre is. Hogy miért azt nem régen leírtam a saját profilom alatt a Facebookon, erre itt most nem térnék ki mert sok benne a szomorúság és szoros köze van ’56-hoz is.
Most a szebb dolgokról mesélek, bár ez a kirándulás elég rövidre sikeredett, két eső zóna között, de így is nagyon tetszett a város és igyekeztem képeken megörökíteni a benyomásaimat. Természetesen nem tudok teljesen elrugaszkodni a családi szálaktól, de így talán nem csak egy átutazó beszámolója lesz ez a néhány sor.
Nagyapám igazi polihisztor volt, sok minden érdekelte, sok dolgot kipróbált és meg is valósított, rengeteg családi legenda szól az ötleteiről, a munkáiról. Gépésznek tanult Szegeden a Felsőipari Iskolában, innen egyenes út vezetett a DTRT-hez (Duna-Tengerhajózási RT) tengerész géptisztként, 1944-ben. A háború után aztán minden élelmességére és talpraesettségére szüksége volt, hogy özvegyen maradt édesanyját és a húgát támogatni tudja. Volt saját kölcsön könyvtára, ami nagyon népszerű volt akkoriban. Persze ne egy patinás, polcos helyiséget képzeljünk el, bőröndökben hordta körbe az érdeklődőknek a könyveket. Főállásban egy papír kereskedő utazó ügynöke volt, a nagymamámat is így ismerte meg, aki a cukrász sógorának segített éppen karácsony előtt szaloncukrot készíteni, amikor beállított az én vékonydongájú nagypapám a cukorkák csomagolásához való papírral. Volt aztán halász és béka halász, kiváló anyag tőkés exportra, ami valutát termelt az országnak, majd később elítélt, rendszerellenes tevékenység miatt és aztán GYÖNGYHÁZCSISZOLÓ. Igen az. Elmondom, aztán visszamegyünk Kisújszállásra esküszöm.
Szóval a halászok egyik nagy ellensége a kagyló volt, szép nagy, belülről gyönyörű fehér gyöngyházfényű kagylók, amik elvágták a hálót, de nagyon megtetszettek neki. Ekkoriban szinte minden gomb ebből készült, eleinte ő illetve később ők, a nagymamámmal is ilyeneket készítettek. Aztán a szabadulása után kitalálta a kis vitorlást. Az én korosztályom és az egyel idősebbek jól emlékeznek rá a Balatonról. Minden ajándékboltban lehetett kapni a tó körül és mindegyiken ott volt az aktuális település neve, Balatonfüred, Siófok, Zamárdi stb.. Nem győztek eleget gyártani belőle. Szégyenszemre egy normális darabom sincs már, csak ilyen kis felirat nélküli szerény darabok, amiket már én csináltam, de azért felismerhető ez a retro ajándéktárgy.
Egyszóval a nagyszüleim miatt érdekelt ennyire ez a város, hiszen sokat meséltek róla szeretettel, bár nem csak jó dolgok történtek itt velük.
Komolyabb helyismeret híján természetesen a városközpontban kezdtük a sétát, megnéztük például a városházát, ahova a férjemnek persze be is kellett mennie, mert imádja a hivatali épületeket, na nem az építészeti értékeik miatt, hanem mert imádott a közigazgatásban dolgozni és amíg én a nevezetességek után kutatok, addig ő utánanéz a lakosságszámnak és egyéb adatoknak. Ez az épület engem a budapesti gimnáziumokra emlékeztetett.
A városháza mellett gyönyörű park van az Erzsébet liget és itt van egy szó szerint MESÉS játszótér, ami a Süsü a Sárkány mesevilágát idézi meg, mivel Kisújszálláson született Csukás István.
Az ő mesevilágára több dolog is utal még a városban, például Bagaméri Mihály a fagylaltárus szobra, aki a valóságban is fagylaltárus volt és itt élt Kisújszálláson. Csukás István róla mintázta a Keménykalap és Krumpliorr c. film egyik főszereplőjét, akit Alfonzó alakított.
És, ha már itt bóklásztunk a parkban, persze megnéztük az emlékműveket is és elég hátborzongató érzés olvasni a saját vezetéknevemet a táblákon. Az Imre név nem túl ritka, de nem is annyira gyakori, így joggal gondolom, hogy a kőbe vésett imrék között vannak felmenőim is.
A város legrégebbi épülete a Református templom, amiért a kun elődök sokat küzdöttek, először csak torony, majd kis vályog templom, mert Mária Terézia idején nem lehetett protestánsoknak kőtemploma. Aztán II. József idején már lehetett, de csak úgy, hogy nem nyílhat a főbejárat a főút felé, ezért áll a templom „háttal” az utcának, de gondolom ez a híveket nem zavarja. Nagyon szép az alföldi templomok tornyán a körbefutó erkély, vagy függő folyosó, nem tudom mi a pontos neve, de praktikusan azt gondolom, hogy tűz- és őrtoronyként is szolgáltak, hiszen ezen a sík tájon nyilván jó messzire el lehetett látni róluk.
Lefotóztam még a Gimnáziumot, ahová apukám csak egy évet járt, mert felköltöztek Budapestre, de akire igazán büszkék a kisújszállásiak, és szintén itt tanult az Karikó Katalin. Tudom, hogy az ő személye nálunk nagyon megosztó, bár őszintén nem értem, hogy miért, én aki hiszek a tudományban, nagyon nagyra tartom őt, úgy tudósként, mint emberként.
Persze itt is van a szinte minden alföldi városban meglévő gyógyfürdő, de oda ezen a rövid napon most nem jutottunk el, de feltett szándékunk, hogy, csakúgy, mint a makói Hagymatikumot, úgy az itteni Kumánia gyógyfürdőt is kipróbáljuk.
Nézegessétek jó szívvel a képeket! Szeretettel…I.M.