Csongrád, Körös-torok 1. rész
Mivel a férjemnek van igazi hobbyja, nevezetesen a horgászat, gyakran gondolkodtam azon, hogy vajon nekem mi lehetne az?
Tudom, közhelyesen hangzik, de rájöttem, hogy nekem a fotózás. Azt viszont elmondhatom, hogy ezt is fordítva csináltam, mint annyi mindent az életemben, mert előbb tanultam meg a szakmát és csak azután szerettem bele igazán a fényképészetbe.
Mára szinte mindent fotós helyszínnek tartok és gyakran akad meg a szemem olyasmin, amit mások észre sem vesznek. Sokszor bosszant a dolog, hogy épp nincs nálam a gépem, ilyenkor, ha nagyon rámtör a kényszer, akkor nyúlok a telefonomhoz, de nekem az azért nem az igazi.
Kb pont egy éve néztük meg először a Csongrádi Körös-torkot, vagyis a Tisza és a Körös torkolatát. Mivel nem volt nálam a gépem, lőttem egy pár képet telefonnal, de ezek a képek azóta elsüllyedtek a régi telefonok bugyraiban. Tehát a délutáni peca előtt meggyőztem a férjemet, hogy kiránduljunk egy kicsit és vinném a gépemet is, így legalább behozom a tavalyi lemaradást.
Az út tőlünk nem túl hosszú, nagyjából 30 km, de csak erős idegzetűeknek, terepjárósoknak, illetve nagyon ráérőknek ajánlom, mert a minősége borzalmas.
Természetesen van egy jóval hosszabb, jobb minőségű útvonal is, de a táj miatt én kifejezetten erre szerettem volna menni és ráadásul így a Csongrádi Pontonhídon át érünk be a városba, vagy, ahogy itt hívják, a Fahídon. A híd története is nagyon szép. Még a 19. század végén a helyi gazdák szerettek volna egy hidat, de erre nem volt a városnak pénze, így közadakozásból megvették az akkoriban elbontott esztergomi hajóhidat és Csongrádra vontatták. Természetesen mindkét világháború végén felrobbantották, tehát a mai szerkezet már nem az eredeti és már csak az úttest van fából, de itt azért megmaradt a Fahíd elnevezés. A híd mára műemlék lett és átkelni rajta igazi kaland.
Innen persze nincs már messze a Körös-torok, ahová a GPS zökkenő nélkül elvisz, de addig is akad látnivaló. Kicsit olyan ez, mint egy időutazás, mert szép, fákkal szegélyezett, igazi mezővárosi utcákon át, egyszer csak kiérünk egy nádfedeles házakkal teli negyedbe.
Elképesztően szépek és gondozottak ezek az épületek, nyilván védettek is. A víz közelsége miatt nem volt nehéz kitalálni, hogy jórészt halászok laktak itt, de később megtudtam, hogy kubikosok, napszámosok és hajósok is. A hangulat kicsit olyan, mint Hollókőn, csak ide be lehet jönni ingyen húsvétkor is. Ráadásul az utcák bazalt kockákkal vannak kirakva és a közvilágítás is hagyományos kandeláberekkel van megoldva, ami azt a benyomást kelti, hogy figyeltek a részletekre.
Ezután már csak fel kell hajtani a gátra, amit ezek a kis mosolygós smiley-k szegélyezik, jelképezve, hogy örülnek az érkezőknek, visszafelé természetesen szomorúak, amiért elmész. Ez valahogy olyan kedves kis apróság.
Mivel rengeteg képet készítettem és az élménybeszámoló is kicsit hosszúra sikerült, úgy döntöttem, hogy két részre szedem a bejegyzést. A címadó Körös-torok írást holnap hozom.
A druszád.