Iskolás leszek

Minden család életében komoly fordulópont a kisgyermek iskolába kerülése. Általában őszinte döbbenet, hogy "de még csak most született?,, és igen, azután, hogy először hetekben, majd hónapokban mérjük a korát, az első szülinap után már csak az jön, hogy már megint itt az újabb szülinap és egyszer csak itt az szeretett/utált iskola. Kicsit büszkék vagyunk, kicsit sajnáljuk őket, próbáljuk felkészíteni, de egész őszintén nálam ez úgy zajlott, hogy jobb volt, ha nem sokat mondok, mert azzal csak elvettem volna a kedvüket. Dobjon rám követ az akivel nem így történt. Viszont a gyerkőc várja, tudásra éhes, már betűket és számokat rajzol, van aki már olvas kicsit és így előnnyel indul majd a suliban. Igen, gyermekpszichológusok szerint nem kéne otthon tanítani a gyereket, de nagy kedvencem Vekerdy doktor azt mondta nem baj, ha kis tudással érkezik a gyerek az iskolába, mert bizony a tanítónéni is lehet elfogult, lesznek kedvencei és, aki már az elején tudással érkezik azt elkönyveli okosnak, így később is másként ítéli meg a kicsit. 

Ebben az időszakban rengeteg új dologgal bombázzuk őket, sok új holmi, ünneplő ruha, csendben ülni 45 percig, ami az óvodából kikerült gyereknek komoly kihívás és ilyenkor, hogy megörökítsük a családnak is a nagy eseményt, jön az iskolai fotózás. A képen persze vidámnak és felszabadultnak kéne lennie a gyerkőcnek, ehelyett sokszor elég kényszeredettre sikerül és ezt sokszor csak a szülő veszi észre. Amikor a fiamat kérdeztem, hogy miért nem mosolygott azt mondta, hogy mosolyogtam, látszik a fogam. Igen, nem akarom bántani a kollégákat, tudom, hogy itt adott idő alatt kell a képeket elkészíteni, szinte futószalagon, de sokszor nincs türelmük kivárni, mire megnyugszik a kicsi, gyakran megelégszenek egy grimasszal és már villan is a vaku. És ez marad az utókornak, nézegetjük keretben a falon, vagy a nagyi albumában. Lehet, hogy jókat derülünk rajta mondjuk 20 év múlva, de annak a kisgyereknek a félelmét nem érezzük át, akinek néhány hét alatt kell rengeteg újdonsággal megküzdenie, akinek el kell fogadnia, hogy az élete visszavonhatatlanul megváltozott. 

Amikor hozzám érkeznek családok gyerekekkel, mindig hagyok időt mindenre, átöltözni, felmelegedni, vagy éppen lehülni, esetleg játszani picit, beszélgetni, hogy ne legyen minden annyira ijesztő. Így van ez az Elsős leszek fotózásokon is, hiszen itt a kicsikkel jön általában az anyukájuk, néha a tesó, vagy apa is, és ettől eleve nyugodtabbak lesznek, így van idő kivárni az őszinte mosolyt. Szeretem, ha van ötletük, a lányoknak általában van és, ha mód van rá, akkor meg is valósítjuk azokat. Így évek múlva megnézni ezeket a képeket, inkább szívmelengető lesz, mint nevetséges. Ezen dolgozom itt a Pajtafotóban.